･ 4. Fejezet ~ 1/2

 Annyeong! Ma csak az első rész felét hoztam el, már kivoltam dőlve így nem tudtam hozzá semmit sem írni, de remélem nem lesztek mérgesek c: ennek az oka természetesen a szeretett osztrák iskolarendszer, de ez már az utolsó hetem szóval hétvégén valószínű hogy sikerül megszülnöm a másik felét a negyedik fejezetnek, amit egyébként azért szedtem ketté mert ha a 2. résszel folytatom akkor nem haladnánk a tartalommal. lel, nemtudom hogy most jól fogalmaztam-e, de mindenesetre jó olvasást és léccilécci hagyjatok egy kis nyomot magatok után, eszméletlenül örülnék egy kis visszajelzésnek/kritikának:)                                


                      ~ HyunSoo Szemszögéből ~

- Ők? - biccentett az ősz, öregesebb férfi a fényekkel teli színpadra amin 7 már izzadó fiú állt.

- Még el sem kezdték..- mosolygott rá egy fiatalabb majd beleivott a poharába.

- Majd meglátod.. - válaszolta halkan, rekedten.

Hirtelen egy vékony, de férfias hang hangzott fel a teremben, amit zongora kísért. Fülbemászó dallamot énekelt, amibe lassan bekapcsolódott a rap. A háttérzene közben elektronikusabbá vált, az emberek pedig a lelátóról láthatóan szótlanul ültek ott. Ahogy vége lett a dalnak, a közönség óriási tapsviharral és fütyüléssel reagált, a színpadon álló fiúk pedig többször is meghajoltak. Tényleg első évesek lennének? Ahhoz képest elég jók.

A fájdalmaim ellenére is eszméletlen szívesen kimentem volna a színpadra a többiekkel miután megpillantottam őket, de tudtam hogy velem csak elbuknának. 

Felcsendült az ismerős dallam, majd hibátlanul kezdtek el táncolni és énekelni. Féltem, hogy ha valaki fefigyel rájuk, nélkülem szeretnék majd ledebütálni őket, de bíztam bennük és hittem, hogy nem mennek majd sehova nélkülem. 

- Ők milyenek? - biccentett egy másik fiatalabb a színpad felé majd az öreg felé nézett aki a poharát forgatta az asztalon. Szemem egyből kitágult és kíváncsian vártam válaszát.

- Túl sok ilyen fiúbanda van. Az előbbinek mi volt a neve? - nézett felé kíváncsian. 

Csalódottan néztem vissza a színpadra, majd reméltem hogy egy ügynökségnek felkeltik a figyelmét. Azoknak az elsőéveseknek nem kéne előbb ledebütálniuk nálunk.
- Bangtan Sonyeondan. - olvasta el jegyzeteit, mire az öreg bólintott egyet.
- Ők kellenek. - állt fel, indulásra készen.
- A többit nem is nézzük meg? Várjon! - futott előre a már félúton lévő, battyogó férfi után.

                                               ~ Jimin Szemszögéből ~

- NEM RONTOTTUK EEEEEEL! - kezdett el ugrálni V, ahogy beestünk az ajtón.
 A hangulat az öltözőben eszméletlen kaotikus volt, mindenki ordított és kiabált, én pedig csak gondolkoztam hogy most tényleg meg volt-e az első fellépésünk vagy csak álmodozok. Tudtam, hogy ez itt most a kezdete valaminek és csak arra tudtam gondolni, mi várhat rám ezek után.
Álmodozásomat a jól ismert alap iphone csengőhang zavarta meg amit még mindig nem cseréltem le, mire elkezdtem kutatni a zsebeimben. A képernyőn egy ismeretlen szám jelent meg, minek láttán kíváncsian elhúztam a zöld gombot.
- Igen? - szóltam bele a telefonba, miután elvonultam messze a többiektől, hogy nyugodtan telefonálhassak.
- Kijátszottad magad? - az ismerős, mogorva, férfias hang hallatán egy percig elgondokoztam, ki lehet a tulajdonosa, majd eszembejutott.
- Nem úgy volt hogy nem érdekellek? - komolyodott el a hangom.
Apát csak az érdekelte, hogy a nyomdokaiba lépjek, és mivel pár év múlva már ideje is lenne, át vegyem tőle a céget. Viszont ahogy megbizonyosodott arról, hogy én erre nem vagyok képes, elvégre nem érdekel, tök egyszerűen letojta mi van velem.
- Gyere haza, amíg szépen mondom. - sóhajtott egyet, mielőtt válaszolt.
- Nem. - vágtam rá gondolkozás nélkül. Most, hogy egy lépéssel vagyok azelőtt hogy elérjem az álmaimat, nem fog megengedni.
- Hogy merészelsz nemet mondani?! Azonnal gyere haza, vagy idehozatlak! - ordított rám, amit követően messzebb tartottam a telefont.
- Csinálj amit akarsz, szerinted érdekelsz? - ordítottam vissza, majd kinyomtam. Tudtam, hogy pár óra múlva otthon leszek mivel tényleg küldeni fog értem valakit, de nem érdekelt.
Az ordítozásom miatt mindenki meghökkenve engem bámult, én pedig csak lerogytam egy székre.

- Apád? - tolt elém egy vizesüveget Jungkook, mire halványan bólintottam és beleittam az üvegbe.
- Téged még nem zaklattak? - néztem rá. Nagyjából ugyanabban a helyzetben van mint én, szóval gondolom őt is nemsokára megkeresik.
Válaszul csak megrázta a fejét, majd tovább rágcsálta a vizes üvegében lévő neonzöld szívószálat.
- De ugye nem fog titeket elrabolni egy tucat egyenruhás izmos ember? - pislogott felváltva rám majd Jungkookra J-Hope, mire egyszerre vontuk meg a vállunkat.
- Hjaaa, tényleg nem értelek titeket. Itt vagytok egy bandában egy tucat idiótával miközben  sikeres cégek örökösei vagytok. - sóhajtott RapMon.
- Talán mert ők is ugyanolyan idióták mint mi. - vonta meg a vállát J-Hope, mire rávigyorogtam. Végülis igaza van.
Beszélgetésünket egy halk kopogás zavarta meg, majd egy fiatal férfi kukucskált be. Miután megjelentünk a látókörébe, teljesen kinyitotta az ajtót, majd kifelé nézett.
Egy kedves arcú, borostás, öreg ember lépkedett be az öltözőnkbe.
- Bangtan Sonyeondan, igaz? - mosolygott ránk. - A Hwayang ügynökség igazgatója vagyok, Choi Hoon Shik. - folytatta. Tág szemmel bámultunk egymásra - Hwayang?! - suttogtam magamban. A leghíresebb idolok minimum 70%-a ott debütált.
- Üljön le, kérem. - mutatott egy székre RapMon vigyorogva, majd miután az igazgató leült, ő is újra helyet foglalt.
- Minden évben eljövök ezekre az előadásokra, viszont ritkán van az hogy valaki megtetszik. De nektek van egy saját stílusotok, és tehetségesek is vagytok így úgyéreztem találkoznom kell veletek. - magyarázta kedvesen, mi pedig csak folyamatosan mosolyogtunk.

                                                ~Minae Szemszögéből~

- Oh, ittvagy? - fordult hátra anyu a sercegő lábostól, tekert egyet egy gombon majd az asztalhoz lépett, ahol egy huszas évei vége körül lévő világosbarna hajú nő ült.
- Tudom.. hogy nem szeretnéd túlzásba vinni a pénz miatt, de szeretném ha elérnéd az álmaidat, így úgygondoltam keresek egy magánedzőt. - mosolygott rá a nőre. Tudtam, hogy most tényleg nincs más választásom mint lefogyni.
- Park Hyun Joo vagyok, örvendek. - mosolygott rám, majd kinyújtotta hosszú kezét.
- Han Min Nae. - mutatkoztam be neki.
- Tudod körülbelül, hány kiló vagy most? - kérdezte kedvesen miután kezetráztunk.
- Úgy.. 80? - próbáltam felidézni a számot amit az orvosi mérleg mutatott még pár hete. Végigmért, néhány helyen pedig megnyomkodott, gondolom hogy a zsír és az izom mennyiségét nagyjából betudja lőni.
- Lassan de hatékonyan kell dolgoznunk, ugye türelmes vagy? - húzta mosolyra a száját, mire bólintottam egyet.  - Talán egy év, és sikerülni fog. Remélem nem túl sok. - nevetgélt, én pedig megráztam a fejem. Egyszerre féltem, izgultam és kíváncsi voltam milyen lesz ez az egy év, és mi lesz neki az eredménye. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek folyamán velem együtt minden meg fog változni, azt viszont nem tudtam hogy ennek örülnöm kéne vagy sem.